A blogírás már akkor kipattant a fejemből, amikor MALTER-t még csak tervezgettük… Ennek ellenére kissé lemaradva a 10. hét eseményeitől kezdem el feljegyezni a történéseket.
Igyekszem minél kisebb szüneteket hagyni az „epizódok” közt, hogy a PETÉM pontosan tudja majd mi is történt idekint, míg ő a saját eljövetelre várt. Ma egész nap, azon törtem a fejem, hogy honnan is kezdjem…
Kezdetek: - igazából már a fogantatás is nagyon kalandos volt. Néhány sikertelen hónap és megcsömörlötten a sextől, egy nagyon vad bulizós, piálós, eszméletlen karaokee party után maradtam terhes. Szóval igaz a hír: „Engedd el és megkapod…”
Az első elmaradt menzesz után, 3 egész nappal megcsináltam a tesztet… egy csík…hm… már épp elpittyedtem, mikor megjelent az a huncut második. Yyyuuupppiiii – mondtam magamban és gyorsan felhívtam „BABAPA”-t (ő az én uram - hívjuk is így ezentúl). Igazából erre a pillanatra készültünk nagyon rég óta, cserében egyikünkön sem éreztem végeláthatatlan boldogságot. Persze estére a nagyanyákkal is megosztottuk a hírt… Ezután jöttek a barátok szűk körben…és itt ugranék is, mert egy roppant sablonos rész következne. (örömkönnyek, miegymás…)
Az első orvos látogatás: - az első igazi megerősítés napja 2008. 05. 23. péntek – terhességem 6. hete. Helyettes nőgyógyásznál, a legjobb barátnőmmel – hívjuk „MARION”-nak – ültünk az előtérben és vártuk, hogy szólítsanak… Nagy nehezen be is jutottam, majd röviden ecseteltem, hogy hát szitu van és azért jöttem… A nő flegmán odacsapta: „ Megtartja?”… - „Ha, lehet”… - gondoltam, de hangosan már nem mertem vicces lenni. Különben is… nagyon bántó volt. Gyors ultrahang következett. Monoton hangon közölte a tényállást, majd visszahaladva a vizsgálóba szabályosan hozzám vágtak egy köteg papírt, majd ismét fennhangon szól a nő (az asszisztenciájához):- Következő?!”… Életem legszebb pillanata…lehetett volna…:( egyetlen jó dolog volt, hogy Marion ott volt. Az ultrahang felvétel láttán némi kis csajos sikkangatásba kezdtünk és néztük az én hatalmas 6mm-nyi PETÉMET – az én kicsi kincsem…
Most megint néhány erősebb lapozással eljutunk napjainkhoz… A 10 hetes 24 mm-es (ez múltheti méret még:)) csodához.
Amit fontos még tudni röviden rólunk: BABAPA 27 éves 195 cm-es csodaszép sukár jegenye. ÉN 28 éves 174 cm-es közepes pufifánk:))) 2 éve boldog vadházasságban. Teljesen átlag magyar pár, hitelekkel, örömmel és bánattal tarkított életet élve. Hál’ Istennek szüleink megvannak, vannak csudaklassz testvéreink és náluk is csudább BARÁTAINK.
Röviden még a BAB, a MALTER és a PETE elnevezésekről (tisztára, mint egy westernfilm cím :)))
PETE: - nemes egyszerűséggel a peteérés szóból ered. Már baráti társaságunkban is mosolyfakasztó, hisz hány buli ért véget úgy, hogy: „most már menjetek haza mert peteérésem van” :))) – Így szinte evidens volt, hogy utódunk, pocaklakóként a PETE nevet kapja a keresztségben…
BAB: anyukám az első adandó alkalommal megvétózta a pete nevet, és közölte, hogy ne ízetlenkedjünk. Ő és édesapám a BABSZEMJANKÓ nevet adták, ami a 10 hétre B. JÁNOS-ra szelídült, hisz nő az a gyerek, vagymi?! :)) – nem akarom tudni, meddig jutunk még el :))) – teszem hozzá nagyon halkan már szóba jött a lóbab és a paszuly előtag is:)))
MALTER: - kb. 1 évvel ezelőtt tervezgettünk BABAPA-val, hogy hogy is hívjuk majd hím nemű gyermekünket… Ekkor jött a felismerés apukától, hogy ő szívesen adná a Valter nevet. Ezt közöltük anyukámmal, aki sikítva nevetett a telefonba és azt mondta: - „nem hívhatják MALTERNEK az unokámat”...ehhhh.... :)))
Asszem, így első postnak elég is lesz…
